művész


Avar István
4

Avar István

Született: † 1931–2014

Színművész.

Kezdetben pap akart lenni, de rokonai és barátai biztatására 1949-ben beiratkozott a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, gyakornoki két évét a Nemzeti Színházban töltötte. 1954-ben szerzett diplomát, s hamarosan leszerződött a Pécsi Nemzeti Színházhoz (eleinte Ginsberger István néven). Itt prózákban, tragédiákban és vígjátékokban játszott.

1958-ban…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színművész.

Kezdetben pap akart lenni, de rokonai és barátai biztatására 1949-ben beiratkozott a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, gyakornoki két évét a Nemzeti Színházban töltötte. 1954-ben szerzett diplomát, s hamarosan leszerződött a Pécsi Nemzeti Színházhoz (eleinte Ginsberger István néven). Itt prózákban, tragédiákban és vígjátékokban játszott.

1958-ban Major Tamás hívta a Nemzeti Színházba, 1959-ben pedig a Petőfi Színházba csábítgatták, azonban még Pécsett maradt. Attól félve, hogy a fővárosban nem kapna jelentős szerepeket. 1960-ban Ádám Ottó hívására a Madách Színházhoz szerződött, amelynek hat évig tagja. 1966 és 1985 között a Nemzeti Színház, majd 1993-as nyugdíjazásáig ismét a Madách Színház társulataiban játszik, ezt követően pedig a Pesti Magyar Színház előadásaiban lépett fel. A Színház- és Filmművészeti Főiskola színpadi beszédtanára, 1987–88-ban egyetemi tanár, 1991-ig tanszékvezető volt. 2001-ben Sinkovits Imre halála után a nemzet színészei maguk közé választották.
Utoljára 2012-ben a Pesti Színházban vendégként, Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabjában lépett színre.

Romló egészségi állapota nem engedhette meg, hogy visszatérjen a színpadra. Korábban kétszer volt szívrohama, kapott gyomorvérzést, átesett szív- és gyomorműtéten is.

Díjak, elismerések:
Jászai Mari-díj (1963)
Jászai Mari-díj (1969)
Érdemes művész (1972)
Kossuth-díj (1975)
SZOT-díj (1978)
Kiváló művész (1980)
Greguss-díj (1990)
A Nemzet Színésze (2001)
Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2003)
Budapestért díj (2005)
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal – polgári tagozat (2007)
Kállai Ferenc-életműdíj (2011)

Színházi szerepeiből:
Ruy Blas (Victor Hugo: Királyasszony lovagja); Svángya matróz (Trenyov: Ljubov Jarovaja)
Liliomfi (Szigligeti: Liliomfi);Floridor (Hervé: Nebántsvirág); Miska (Szirmai Albert – Bakonyi Károly: Mágnás Miska)
Vronszkij (Lev Tolsztoj: Anna Karenina); Stanley (Tennessee Williams: A vágy villamosa); Juan (García Lorca: Yerma)
Richard (Albee: Mindent a kertbe); Horatio (Shakespeare: Hamlet); Bolindbroke (Shakespreare: II. Richard)
Hector, Ulysses (Shakespeare: Troilus és Cressida); Áron (Madách Imre: Mózes); Hölderlin (Weiss: Hölderlin)
Róbert Károly (Madách Imre: Csák végnapjai)ł; Vádoló (Peter Weiss: A vizsgálat); Dan (Arthur Miller: Bűnbeesés után)
Borkin Mihail Mihajlovics (Csehov: Ivanov); Guildenstein (Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern); XX (Mrożek: Emigránsok)
Első isten (Brecht: A szecsuáni jólélek); Jang Szun (Brecht: A szecsuáni jólélek); Lionel Roach (Barry England: Neveletlenek)
Giordano Bruno (Maróti Lajos: Az utolsó utáni éjszaka); Zoltán (Illés Endre: Egyszárnyú madarak); Kruk (Sobol: Gettó)
Ottó (Németh László: VII. Gergely); Tiborc (Katona József: Bánk bán); Shakespeare (Shaw: A szonettek fekete hölgye)
Aigistos király (Bornemisza Péter: Magyar Elektra); Karnyó (Csokonai: Az özvegy Karnyóné s a két szeleburdiak)
Batarcev (Gelman: Egy ülés jegyzőkönyve); Szakulin (Gelman: Visszajelzés); Ádám (Sütő András: Káin és Ábel)
Cannidas (Weöres Sándor: Szent György és a sárkány); Fóris (Örkény István: Kulcskeresők)
Demetriosz (Sütő András: Szuzai menyegző); Rubin főorvos (Bródy Sándor: A medikus); Mr. Brownlow (Bart: Oliver)
Corvino (Ben Jonson: Volpone); Manders tiszteletes (Ibsen: Kísértetek); Iphiklos (Babits Mihály: Leodameia)
Thurzó György (Nagy András: Báthory Erzsébet); Burián Károly (Kertész Ákos: Családi ház manzárddal)
Viktor (Fekete Sándor: A lila villa titka); Luther (Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja)
Joe Keller; Apa (Arthur Miller: Édes fiaim),Marc (Arthur Miller: Az érseki palota mennyezete)
Domokos Lajos (Szabó Magda: Szent Bertalan nappala); Náthán (Lessing: Bölcs Náthán)
Tardy Koós Géza (Szomory Dezső: Takáts Alice); Sörmester (Václav Havel: Audiencia)
Lear király (Shakespeare: Lear király); Heinrich Heidler (Németh Ákos: Lili Hofberg); Reb Simson (An-Skki: Dybuk)
Kövér hajótörött (Mrożek: A nyílt tengeren); Mr. Myers (Agatha Christie: A vád tanúja)
Von Walter (Schiller: Ármány és szerelem); Roberto Miranda (Dorfman: A halál és a leányka)
De Renal (Stendhal: Vörös és fekete); Franz Orsini-Rosenberg (Shaffer: Amadeus)
Burleigh gróf, Mortimer (Schiller: Stuart Mária); Apa (Pirandello: Hat szerep keres egy szerzőt)
Választófejedelem (Kleist: Homburg hercege); Oláh Miklós, Bornemisza Péter (Hubay Miklós: Színház a cethal hátán)
Petur bán (Katona József: Bánk bán); Hans Bols (Voskovec–Werich–Jezek: A Nehéz Barbara)
Száműzött herceg (Shakespeare: Ahogy tetszik); Ferenc császár (Edmond Rostand: A sasfiók)
Abe Dreyfus (Karp: Örömszülők); Sir Forsir (Várkonyi–Bródy: Will Shakespeare)
Blenkley kapitány (Wouk: Zendülés a Caine hajón); Monte Cristo (Pianosa–Pozsgai Zsolt: A család játékai)
Frank Giordano (Wilde: Mennyből az angyal); Henrik (Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek)
Malasz (Jacques Offenbach: Orfeusz az alvilágban); Főorvos (Szabó Magda–Bereményi Géza: Az ajtó)

Játékfilmek:
Kiskrajcár (1953); Vasvirág (1958); Szerelem csütörtök (1959); Gyalog a mennyországba (1959); Álmatlan évek (1959)
Két emelet boldogság (1960); Az ígéret földje (1961); Próbaút (1961); Nem ér a nevem (1961); Isten őszi csillaga (1962)
Megszállottak (1962) ... Csőgyár igazgató; Párbeszéd (1963); Hattyúdal (1963); Oldás és kötés (1963); Másfél millió (1964)
Miért rosszak a magyar filmek? (1964); Tilos a szerelem (1965); Szegénylegények (1965); Honfoglalás I-II. (1965)
Hideg napok (1966); Szevasz, Vera! (1967) (szinkronhang); Ünnepnapok (1967); A völgy (1967); A múmia közbeszól (1967)
Falak (1968); Tiltott terület (1968); Holdudvar (1968); Szemüvegesek (1969); A mi emberünk (1970); Égi bárány (1970)
Uborkafa (1971); Hahó, Öcsi! (1971); Egy srác fehér lovon (1973); Vállald önmagadat (1974); Tigrisugrás (1974)
Szikrázó lányok (1974); Bekötött szemmel (1974); Jelbeszéd (1974); Labirintus (1976); A téglafal mögött (1979)
Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét? (1979); Csillag a máglyán (1979); Utolsó előtti ítélet (1980)
Királygyilkosság (1984); Elcserélt szerelem (1984); Az elvarázsolt dollár (1985); Érzékeny búcsú a fejedelemtől (1986)
Hamis a baba (1991); A hercegnő és a kobold (1991) ... a király hangja; Isten hátrafelé megy (1991); Hoppá (1992)
Hóesés Vízivárosban (2004); A gyertyák csonkig égnek (2005); Egyetleneim (2006)

Tévéfilmek:
Pirostövű nád (1965); Mocorgó (1967); Princ, a katona (1967); Mondd a neved (1967); 7 kérdés a szerelemről (1969)
Őrjárat az égen 1–4. (1970); Igéző (1970); Mindannyiotok lelkiismerete megnyugodhat… (1970); Villa a Lidón (1971)
Egy óra múlva itt vagyok… (1971); A fekete város 1–7. (1971); Ágis tragédiája (1971); György barát (1972)
Harmadik nekifutás (1973); Bolond és szörnyeteg (1973); Sólyom a sasfészekben (1973); Megtörtént bűnügyek (1974–1978)
Kis ember születik (1975); A sas meg a sasfiók (1975); Rákóczi nyomában (1975); Asszony a viharban (1975)
Magyar népmesék (rajzfilmsorozat) Méhek a vonaton című része (1977) Mesélő; A bunker 1–3. (1978)
Fent a Spitzbergáknál (1978); Kulcskeresők (1980); Vendégség (1980); Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban (1980)
II. József császár (1982); A száztizenegyes (1982); Mint oldott kéve 1–7. (1983); Bevégezetlen ragozás (1985)
Széchenyi napjai (1985); Zsákutca (1985); Majd belejössz Pistám (1985); A falu jegyzője 1–4. (1986)
Czillei és a Hunyadiak (1988); Szonatina egy páváért (1990); Devictus Vincit (1994)
Zsaruvér és Csigavér II.: Több tonna kámfor (2002); Zsaruvér és Csigavér III.: A szerencse fia (2008)

AZ AJTÓ - szinmű

AZ AJTÓ - szinmű

Magyar Színház
  • Főorvos
Egy, kettő, három - Az ibolya

Egy, kettő, három - Az ibolya

Vígszínház
  • Gróf Dubois-Schottenburg
Egy, kettő, három - Az ibolya

Egy, kettő, három - Az ibolya

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Gróf Dubois-Schottenburg
Sok hűhó semmiért

Sok hűhó semmiért

Vígszínház
  • Antonio, a testvére
Vörös és fekete

Vörös és fekete

Vígszínház
  • Pirard abbé

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!